2010-09-13

Mindenféle

az elmúlt másfél hétből:

Ádám elkezdte az iskolát, és egyenlőre tetszik is neki. A nap végén mindig kapnak egy kis nyomdás figurát, attól függően ki hogy viselkedett. Többségében tündérünk van, de becsúszott egy Pumukli is:-) A második napon elültették az óvodában megismert kis barátja mellől, mert folyamatosan csacsogtak. Azóta lányok mellett ül:-)
A tornából már van piros pontja, és több napocskát is kapott.

A múlt héten itthon voltam szabin, és fejben elterveztem mi mindent fogok csinálni. Kb. 20%-ban teljesítettem:-(
Már nagyon régen nem kötöttem, de most annyi szépséget láttam, hogy újra belekezdtem. Rendeltem a Barkától fonalat, és elkezdtem kötni a Vénusz stólát. Megkérdeztem magamtól(mint Bob mester): megy ez nekem? Hát, persze, hogy megy. Na, ja. A kezem néha úgy fájt, hogy remegett.  Mert hát ugye, Lupusszal, és szteroiddal lehet élni(kell is), csak néha kicsit kellemetlen:-(( De én nem szoktam feladni,ha valamit elhatározok! Így aztán a háromnegyed része megvan.


Elkezdtem varrni egy takarót, mert az új ülőgarnitúra megérdemel egyet:-) Voltak csíkjaim felvágva, gondoltam felhasználom, hogy ne legyen olyan sok darabka. 
Mindenképpen meleg színeket szerettem volna, és egy kis vidámságot. Jó kis turmix lesz.



Hétvégén bográcsolás, szülinap, névnapok. Pukkadásig evés tortából:-)




3 megjegyzés:

bucilla írta...

Hűű Ibcsykém, nagyon szép lesz a Vénuszod! A takaró is ígéretes;)

Ibcsy írta...

Köszönöm szépen:-) Jelenleg ha hűvös az idő, a Te kendőd hordom és imádom:-D!!

helen írta...

Az a takaró nagyon szemet gyönyörködtető ám!