2010-06-10

Mostanság

Tudom nem újdonság, de mostanában megint nagyon nincs időm semmire:-(
Megnyertem magamnak egy céges tanfolyamot, amihez mindennap Pestre kell utaznom. Aki ismer tudja, hogy nagyon nem szeretem Pestet. Az én kis csendes Duna-partomról beutazom a zajos, büdös, tömegbe. Bocsánat, de így érzek.
Persze sokat kell tanulnom. Írásbeli, szóbeli. Ezzel telik még egy pár hetem.

Közben nagy események történtek nálunk. Elballagott kicsi fiam az oviból. (Képek jönnek.)
Heten. Varrtam nekik fényképtartót, amibe az ovi képe került. Sajnos az összeset már nem tudtam lefotózni. És sajnos a képen kicsit csálénak néz ki, pedig igaziból nem az:-(
Mindegy, már nem tudok jobb képet készíteni. Legfeljebb, megpróbálom Ádiét, külön.
A gyerekek nagyon örültek neki.Mindenkinek bele van hímezve az ovis jele. Ezt most nem én követtem el, mert már nem volt időm. Egy másik anyuka volt olyan kedves, és vállalta.


Az óvónénik többek között kaptak egy ilyen tabló képet:

És amit már nem tudok megmutatni, szalvétázott ládikókat könyvutalvánnyal.
Sajnos többre nem futotta az időmből. És ezen az egy anyukán kívül, a többi nem is nagy aktiválódott.



3 megjegyzés:

Mamis írta...

Nagyon szépeket alkottál!Szerintem a képkeret pedig nem csálé!!!Nagyon jó!

Manka írta...

Milyen régen nem írtál már....

Nagyon kedves ajándékok készültek, biztos volt nagy öröm :)

Ibcsy írta...

Köszönöm szépen. Én úgy láttam, örültek.
Kedves Manka, írnék én, csak az idő...